2017. augusztus 24., csütörtök

Szilvalé rongyő és a vazsmegyei gyerek

A Mágnás Miska a magyar operett-irodalom egyik, ha nem a legnépszerűbb műve. Sikere egyrészt a szatirikus mulatságos történetnek köszönhető, másrészt Szirmai Albert örökzöld dallamainak, a többi között a Cintányéros cudar világnak és a Hoppsza Sárinak.


Az előadás Marcsa és Miska történetén keresztül társadalomkritikát fogalmaz meg: az első világháború éveiben a társadalomnak szemet szúrt, hogy egy bizonyos kiváltságos réteg pusztán születésénél fogva jogot formál politikai vezetői szerepre, ugyanakkor magánéletében kevésbé a társadalmi normák szerint él. Ez adta az ötletet Szirmai Albertnek és Gábor Andornak, hogy a bevett szokás szerint az operettben nem a primadonna-bonviván, hanem a szubrett-táncos-komikus páros kerüljön előtérbe, vagyis Balogh Mária konyhalány és Ibolya Mihály, a lovászfiú. 

Az operett története fordulatos, cselekménye szellemes, Szirmai Albert slágerdalai pedig egymást érik az előadásban, és nem csak önmagukban állnak, hanem minden esetben reagálnak az adott szituációra.


Dobó Enikő hozza a vagány, fiatalos, modern és elkényeztetett úrilányt, Rollát, aki csak a darab végén szembesül azzal, hogy a saját családja mennyire lenézni a rang nélküli embereket.

Orth Péter egyszerű és jóvágású Barcsa mérnök úrja fontos szerep, a színész mégsem tud kiemelkedőt alakítani. Vele szemben Szemenyei János, mint Miska, igencsak feladja a leckét a többi szereplőnek. Játéka vad és kemény, így a Miskája sem az a nagyon szerethető figura. Az a típusú ember, aki előbb cselekszik, majd utána gondolkodik. Párjával, Marcsával (Hajdú Melinda), kiválóan működtek együtt, látszott rajtuk, hogy összeszokott párost alkotnak.


Kiválóan alakította a nagymama karakterét Réti Erika, ő volt az, aki a háttérben egyengette a szerelmespár útját. Engedékeny, szerethető Mamát láthattunk a színpadon.

Zayzon Zsolt és Nagy Viktor párosa, Mixi és Pixi már-már erőszaktevő férfiakká váltak, akik ha megjelentek a színpadon, megfagyott a levegő. 

A Korláthy grófi család az a világ, ahol a társadalmi rang számít. Az emberek érdekből kötnek barátságot és érdekből esnek szerelembe. Bár az igaz szerelem mindent legyőz, még a társadalmi különbségeket is, a Mágnás Miska operett mégsem egy könnyed délutáni matiné. A slágerek mögött komoly, valódi tartalommal és mondanivalóval rendelkezik. Egy letűnt kor értelmetlen társadalmi egyenlőtlenségeit és felszínes kapcsolatrendszerét teszi nevetségessé.

2017. július 23.

Szerző: Ledvényi Enikő
[Fotók: Walter Péter]

2017. augusztus 21., hétfő

A falu, ahol a rossz már majdnem jó

Eltelt egy év. Újra megnyitotta kapuit a Városmajori Szabadtéri Színpad, nem sokkal azután, hogy bezárta az Örkény Színház után. Újra eljött a nyári fesztivál egyik legizgalmasabb különlegessége, a Városmajori Színházi Szemle, amelynek keretében idén hat zenés, szórakoztató előadást láthattunk, amelyek egészen új megközelítéssel nyúlnak jól ismert darabokhoz.


A szombathelyi Weöres Sándor Színház tolmácsolásában Mohácsi István és Mohácsi János „átiratában” Tóth Ede híres népszínműve, A falu rossza került a színpadra július első szombatján. 

A három felvonás hossza 225 perc, ennek megfelelően az előadás rendhagyó módon, már este 7 órakor elkezdődött. Mire a városmajori templom harangja elütötte a 8 órát (ami máskor az este kezdetét szokta jelezni), már javában benne voltunk a képzeletbeli (vagy nem is annyira képzeletbeli) falu életében, ahol éppen esküvőre készült a nép, ugyanis a bíró, Feledi Gáspár (Bányai- Kelemen Barna) fia (Matusek Attila) készült elvenni Bátki Tercsit (Sodró Eliza). 


A falu nevét nem tudjuk, a történések idejét is csak úgy nagyjából sikerült „megsaccolni”, amikor is két pohár bor mellett a muszka elleni harcról kezdtek el anekdotázni a szereplők. Kicsit mégis gyanús, hogy nem mindig az 1800-as években járunk, aktuálpolitikai áthallások teszik egyértelművé, hogy a mindenkori keserédes magyar valóságról szól a darab. Bólogatunk és nevetünk, mert alapvetően egy mulatságos előadást látunk.

Rögtön az elején Feledi Boriska (Edvi Henrietta) le akarja magát vetni a tetőről szerelmi bánatában, mert a falu rossza, Göndör bácsi észre sem veszi őt. De nyugodjanak meg, a magyar sírva vigadós fajta. Maradjunk annyiban, hogy „nem igazán jön ez össze” neki.


Göndör „bácsi” Tercsibe szerelmes, akit szerelemféltésből le is lő, volt menyasszonya holtan esik össze, a falu elsiratja az első felvonás végén, de a másodikban már újra talpon van, mert kiderül, hogy Göndör nem rakott töltényt a tárba. Ekkor már sejtjük, hogy ebben az előadásban nem történhet semmi igazán rossz.

Mint ahogy az egy faluban lenni szokott, mindenkinek van valami takargatnivalója, és mindenki sokkal okosabb, ha mások életéről van szó. Egyesek számára a hatalom és a pénz mindennél fontosabb, és az ármánykodás is a mindennapok része. A falu rossza nem is annyira rossz, inkább csak ő maga nem akar jó lenni. Nem úgy, mint Finum Rózsi (Bánfalvi Eszter), akinek semmi más bűne nincs azon kívül, hogy rossz emberbe szeretett bele.

A színpadon megjelenő összes alak igazi gyöngyszem volt, a zenekar nemkülönben. Számomra mégis Rózsi volt a legizgalmasabb karakter, máshogy beszélt, másféle ruhában járt, és a lényéből áradó „baljóslatot” csak tovább fokozta az állandóan a kezében hordott gereblye. 


Végül minden a helyére kerül Trokán Péter isteni közbeavatkozásának köszönhetően. Mégiscsak egy népszínműről beszélünk, ahol minden jó, ha a vége jó. És amíg így van, addig mi is biztosak lehetünk benne, hogy nagy baj nem érhet minket. A Városmajori Szabadtéri színpadán pedig még az is megeshet, hogy a Boldogság alakot ölt, egy „rühes macska” formájában.

Budapest, 2017. július 10. 

Szerző: Köles Hajnalka
[Fotók: Mészáros Zsolt]

2017. augusztus 14., hétfő

Szerelem, csábítás, hűség… Párizs

A Színházi Szemle harmadik versenyprodukciója A hülyéje című bohózat volt a Városmajorban, Szőcs Artur rendezésében.

Georges Feydeau (1862-1921) francia drámaíró nevéhez számos vígjáték és bohózat köthető (pl. Osztrigás mici, Bolha a fülbe). A hülyéjét először 1896-ban mutatták be a párizsi Théâtre du Palais Royal-ban. A Miskolci Nemzeti Színház előadása is Franciaországban játszódik.


Szerelem. Szerelmi háromszög, vagy inkább sokszög. Előre nem látható befejezés. Történetcsavar. Folyamatosan felbukkanó új szereplők. Nem várt végkifejlet. Boldog befejezés?

Megismerjük az ügyvéd Valentin-t (Lajos András) és bájos feleségét Lucienne-t (Czakó Julianna), akik boldog házasságban élnek. Redillon (Rózsa Krisztián) és Pontagnac (Harsányi Attila), Valentin barátai udvarol(ná)nak Lucienne-nek. Az asszonynak is tetszik Redillon, de mivel biztos férje hűségében, nem akarja más karjaiban (is) keresni a boldogságot. De valóban hűséges a férje? És vajon milyen ember Pontagnac és mit akar a felesége (Jancsó Dóra)? Van még a Londonból érkező és az idős névrokon házaspár, róluk se feledkezzünk meg.

A bohózat három helyszínen játszódik: Vatelin lakásán kezdődik, a bonyodalmak egy szállodai szobában tetéződnek, végül Redillon lakásán fejeződik be a történet.

Egyetlen színészi alakítást sem éreztem erőltetettnek, mindenki szimpatikusan játszott a maga karakterében. Rózsa Krisztián szaltói és bukfencei látványossá tették az előadást. A nyomozó (Kerekes Valéria) két segédjének neve (Tigris és Eufrátesz) molyosra derített mindenkit. Szőcs Artúr (Geemoe) keveset volt a színen, de annál kellemesebb volt, ahogy lazán, de mégis aggódva szerette és óvta a számára még mindig gyermek Redillont.


A nagy csattanó – azaz a verekedés – talán kicsit erőltetettnek tetszett, azonban gondolkodásra sarkallta a publikumot. Ki csal meg kit? Létezik-e megbocsátás? Valóban szükség van bosszúra? Az efféle kérdéseken mindannyian elgondolkodunk, hiszen hasonló történetek mindnyájunkkal megtörténhetnek.

A hülyéje az az előadás, ami lehet, hogy nem hagy mély nyomot a nézőben, de nyári kikapcsolódáshoz tökéletes.

Budapest, 2017. július 3.

Szerző: Bánhidi Viktória
[Fotók: Gálos Mihály Samu]