2017. július 13., csütörtök

Remek hangú énekesek, kiváló alakítások, jó dalok, kevés mondanivaló

A Sztárcsinálók volt az első magyar rockopera, amelyet a Rock Színház alapítói, Miklós Tibor és Várkonyi Mátyás írt színpadra 1981-ben, a győri sportcsarnokban mutatták be abban az évben, majd számos előadás született belőle számos helyen, több társulattal, mindig nagy renoménak örvendve.


Egy kisebb szünet után a tatabányai Jászai Mari Színház úgy döntött, hogy ideje elővenni a darabot, és egy olyan rendezőre bízta, Nagy Viktorra, aki már többször is sikerre vitte azt. Anno Miklós Tiborék kimondottan a Rock Színház színészeire írták a dalokat, amelyeket a mostani szereposztásnál is kitűnő hangú művészek prezentáltak. A színház februárban tartotta a bemutatót, a Városmajorba már egy jól összeszokott csapat érkezett június 16-án, ahol három estén át játszották telt ház előtt az előadást.

A császárkori Rómában játszódó darab hűen ábrázolja Néró felemelkedését és gyors bukását, amelyet anyja, Agrippina, és annak hű barátja, Seneca, egyben a fiú nevelője, idéz elő. Pillanatok alatt elteszik láb alól a már kiöregedett és vezetésre alkalmatlan Claudiust, hogy Nérónak biztosítsák a trónt.  A két cinkostárs biztos abban, hogy marionett bábuként lehet majd a fiút irányítani, és amint császárrá választatják, még inkább belevetik magukat az ármánykodásba. Mindenkit elintéznek, aki útjukba áll, azzal viszont nem számolnak, hogy az ifjú uralkodó maga is ráérez a hatalom ízére, és lerázva magáról anyja befolyását és Seneca tanácsait, vad duhajkodásba, majd szörnyű pusztításba kezd. Beleveti magát az éjszakába, kétes helyeken tölti az idejét, nem törődve az anyja által ráerőszakolt feleség, Octavia érzéseivel sem. Sőt, idővel Róma legszebb asszonyával, Poppeával megismerkedve teljesen kikelve önmagából, a nő hatására elkezdi a művészi hírnevet is hajszolni, és a színház színpadát is bitorolni akarja „bármi áron”.


Néró, megrészegülve a hatalomtól, hamar elfelejti régi kedvesét, Ulricát is, majd ő maga is átveszi anyja eszközeit, és gondolkodás nélkül bárkit legyilkoltat. A lány egy vallási fanatikus szektához kerülve a bosszúban látja az élet értelmét. Ebben a szélsőséges csoportban hamar társakra lel, egy véletlennek köszönve pedig egy ál Jézus (Kiprios) segítségével szinte hadsereggé szerveződnek, és megindulnak Róma ellen.

A sztori jó és izgalmas, a színészek is otthonosan mozognak a Csík György által megálmodott autentikus díszletben, Gyenes Ildikó és asszisztense, Hajdú Anita tűpontos koreográfiájára.

A darab mozgalmas, bár én néha elvesztettem a fonalat, és nem pontosan tudtam, hogy egy bizonyos gyilkosság éppen Néró, vagy Agrippina és Seneca kettősének köszönhető  a szálak kibogozásában segítségemre volt a krónikás. Mikola Gergő Juvenalisa „végigvonult” az estén, és dalaival narrátorként vezette a történéseket. Keretként is funkcionált: ugyanazzal a dallal zárta az előadást, amivel kezdte, és maga a jelenet is megismétlődött, mintegy jelezve az élet körforgását. Hangja kimagaslóan szólt, és azért nehéz ezt tovább ragozni, mert ezen az estén ő volt az, aki végig kiválóan működött a darabban.


A Nérót alakító Sándor Péter hangja tavaly már az Evitában meggyőzött arról, hogy „rockszínpadra” született. Most a játéka is lenyűgözött, hiszen egyedül neki volt lehetősége megmutatni ezernyi arcát, a naiv és kamasz fiút, majd az öntudatra ébredő férfit, végül pedig a diktátorként elborult uralkodót. Mindezt zseniálisan csinálta.

Hangilag még lenyűgöző volt Kósa Zsolt, aki Pálként nem sok vizet kavart a darabban, de fő dalával óriási ovációt váltott ki, megérdemelten.

A két sztárcsináló, Agrippina és Seneca, Majoros Melinda és Jegercsik Csaba szerepük megformálásában inkább tűntek kikarikírozott művészmenedzsereknek, mint hataloméhes bábúmozgatóknak – ezzel oldották a vérengzések brutalitását.

Ulrica szerepében Szabó Emília nagyszerűen alakította az először még vakon szerelmes, majd később gyűlöletbe forduló, mégis Isten nevében harcoló lányt. Az ő szerepe is többdimenziós volt, dalai széles skálán mozogtak, így megmutathatta sokrétű tehetségét. Szívesen megnézném más előadásokban is.

Nagyhegyesi Zoltán Kiprios/ál Jézus szerepében viszont nem bontakozhatott ki annyira, a figurából viszont maximálisan kihozta, amit lehetett.

Bakonyi Csilla Poppeaként hitelesen hozta az intrikus és gonosz irányítót, talán ő volt az egyetlen igazán negatív figuráját a darabnak.


A Városmajori Szabadtéri Színpadon a Jászai Mari Színház-Népház által ezen az estén remek hangú énekeseket és néhány kiváló alakítást láthattunk, jó dalokkal, de sajnos kevés mondanivalóval, pedig ebben a történetben több is van.

Szerző: Piros Csilla
[Fotó: Fűrjes Viktória]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése