Ha őszinték vagyunk, kit ne érdekelnének? Képmutatás lenne azt állítani, hogy nem érdekel legalább egy kis titok a francia arisztokrácia túlfűtött és egyben túlértékelt úri életéből. A Fogi-Bulvárszínháznak köszönhetően megismerhetünk néhányat, nem is akármilyen előadásban.
A francia arisztokráciát, sőt a világ összes nemzetét célkeresztbe állítva mutatja be a színdarab az olykor nevetségessé és betegessé váló emberi vágyat. Természetesen nem kizárólag az úri osztály tud beteges és nevetséges lenni, de talán mégis csak az arisztokrácia képes arra, hogy elvonul egy szanatóriumba, ahol kizárólag vagyonos, szexuális problémákkal küzdő emberek éldegélnek − ezzel tükröt állítva nekünk arról, mennyire szánalmas tud lenni az ember, ha a vágyai határozzák meg és irányítják az életét. Ilyenkor inkább hasonlít állatra, mintsem emberre.
Természetesen az emberi vágyakról nemzeti hovatartozás, társadalmi rang és vagyoni helyzettől függetlenül beszélhetünk. Kinek ne lenne vágya? Ki ne hallott volna szerelemről, megcsalásról, szexualitásról... és még sorolhatnám. A darabban azonban a vágyak határtalan, piszok és szenvtelen módon jelennek meg, hiszen az úri embereknek nincs más dolguk, mint a „betegségüknek” élni. Hasonóan viselkedik mindenki ebben a bolond világban. Bolond világban, bolond emberek...
A néző leül a nézőtéren, kicsit izgatottan, kicsit frusztráltan. Kíváncsi, hogy mégis mit fog látni egy olyan előadásban, amelyben már a kezdetek kezdetén előrevetítik, hogy szexuális problémákkal küzdő betegek fogját szórakoztatni. Ha belegondolunk, mulatságos, hogy egy „beteg ember” szórakoztatja a másik beteget. A cselekmény folyamán kiderül, hogy az, akit a méltóságteljes főorvosúrnak (Harsányi Gábor) gondolunk, ugyanúgy szerepet játszik a szanatóriumban, mint bármely másik beteg. Miért ne érezhetné magát ezen a ponton közülük valónak a néző, hiszen ha mindenki szerepet játszik, miért ne játszana a néző is egyet?!
Az „előbb Te” elvét is megismerjük a darab folyamán: Lucienne (Fogarassy Bernadett) kijelenti, hogy míg férje, Crépin Vatelin (Beleznay Endre) meg nem csalja, addig ő sem lép a titkos vágyak ösvényére, azonban ha mégis megteszi, akkor bátran ajánlkozik fel Edmond Pontagnac (Csengeri Attila) és Ernest Rédillon (Hajnal János) szerelmének. Ez vezet el addig, hogy az színdarab nyomozássá alakul át. Lucienne és a szerelmére vágyó két férfi követik Vatelint egy motelbe, ahol ő éppen a szeretőjének, Maggie-nek (Cseke Katinka) készül megmondani, hogy az a bizonyos botlás egyszeri botlás volt, és többet nem ismétlődhet meg. A bonyodalmak itt tetőfokra hágnak: mindenki egy szállodai hálószobára fókuszál, ami a valóságban egy kórterem. Arra a hálószobára, amelyben mindenkiből kibújik az állat, és arra a hálószobára, ahol még a főorvos úr is a vágyai tengerébe zuhan.
Hogy mi mindent rejt még ez a fergeteges kórterem, ami az előadás idejére hálószobává alakul, azt inkább mindenki nézze meg magának.
Szerző: Tóth Regina
[Fotók: Garai Gábor András]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése