Regényt színpadra vinni nem kis vállalkozás. Különösen, ha korábban már film is készült a regényből. Tovább nehezíti a dolgot, ha olyan színészlegendák játszanak a filmben, mint Karády Katalin és Jávor Pál, és ha ez a film már beleégett a közönség emlékezetébe. Színész legyen a talpán, aki vállalni tudja, vállalni meri ezt a feladatot.
A Halálos tavasz színpadi feldolgozása a tavalyi bemutatót követve országjáró útra indult, majd a turné végén visszatért kiindulási helyszínére, a Városmajori Szabadtéri Színpadra.
Júliusi végi szombat este. Az idő már egészen kellemes, nem emlékeztet az egy hónappal ezelőtti forróságra. A Városmajor fái alatt a szúnyogok serényen dolgoznak, három csípéssel gazdagodom, mire beérek a nézőtérre. Szép korú baráti társaság, apa-fia páros, szerelmespárok, én egyedül. Mellettem a sorban kicsit arrébb idős hölgy, szintén egyedül. Érdekes, hogy milyen vegyes társaságot vonz az előadás.
Prímás: Farkas Izsák
A helyemet elfoglalva meglepődöm. A színpadi díszlet furcsa. Beton oszlopok, kicsavarodott fák és minden, minden szürke. A városmajori templom harangja elüti a nyolc órát, s hamarosan megkezdődik az előadás. Hegedűszó töri meg az este feszült csöndjét. Szeretem a hegedűt. Most szomorúan, már-már baljóslóan, vészesen cseng.
Majd színpadra lép a Dr. Egry Ivánt alakító Lengyel Tamás és monológba kezd. „Valaha megnéztek az emberek.” Nem is csodálom. Elegáns öltözékében igazi férfi. A másik oldalon álló Törőcsik Franciska pedig igazi nő. Karády-féle végzet asszonya. A kettejük között kibontakozó szerelem, vajon igazi-e? Ki tudja azt megmondani. Iván kezdetben csak érdekből fordul a nem túl csinos, ám annál jobb partinak ígérkező Edit felé. Editnek sem lehetnek teljesen tisztességesek a szándékai, hiszen már udvarlója van. Iván szerelembe esik, Edit eltávolodik. Igaz szerelem lenne? Vagy csak láng? Érdemes-e elégni érte? Ami biztos, hogy bármi is ez, tönkretesz minden résztvevőt, aki csak egyszer is valahogyan kapcsolódott a történethez.
Valami újnak lehetünk szemtanúi a színpadon. Iván, nemcsak szereplője a történetnek, hanem mesélője is. Nemcsak színdarabot látunk, hanem táncelőadást is. És nemcsak minden, hanem mindenki szürke. Szürke ruhák, valódinak hitt, de mégis szürke érzelmek; a szereplők magukon viselik a levegőben lógó tragédia teljes súlyát. Szerelmi dráma, duplán. Edit tönkreteszi Ivánt. Vagy Iván teszi tönkre saját magát? Iván magával rántja Józsát is, aki mindent megtenne érte. Miért mindig az kell, akit nem érhetünk el? Aki mindent megtenne értünk, azt megvetjük.
Lengyel Tamás hitelesen alakítja az önmagát elvesztő férfit, aki szinte beleőrül szerelme hiányába, az önsajnálatba menekül, nem kímél maga körül senkit, magát sem, és a könnyebb utat választja. A szemünk előtt hullik darabokra az élete, én mégsem tudom teljes, tiszta szívemből sajnálni. Nem lesz szimpatikus a figurája, mint ahogy Edité sem. Akit egyedül sajnálok, az az Ullmann Mónika által alakított Józsa. Ha valakinek vannak igazi érzései, talán egyedül ő az. Nem véletlen, hogy a darab zárószavait is ő mondja ki. A sötétben. A hegedű baljóslata beigazolódik. Összeszorul a szívem. Nem is tudom, mit mondhatnék.
A közönség háromszor tapsolja vissza a színészeket, egy vak férfi csokrot ad át Györgyi Annának, aki Edit anyját játszotta, és végig nagyon ismerős volt. Csak később jöttem rá, hogy korábban a Veszettekben láttam. Ullmann Mónika pedig sír. Csendben hagyom el a nézőteret, és valami ismeretlen nyomással a mellkasomon sétálok a Városmajor fái alatt. Már a szúnyogok se bántanak.
Szerző: Köles Hajnalka
[Fotók: Nagy Attila]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése