2016. augusztus 11., csütörtök

A bosszúszomjas denevér

Idén is színes repertoárral készült a Budapesti Nyári Fesztivál: a prózai-, a musical- és az operaelőadások, valamint a koncertek mellett egy operett is helyet kapott a programban. A Denevér c. Strauss-nagyoperett néha az operaházak repertoárján is szerepel, most a Városmajori Szabadtéri Színpadon kapott lehetőséget, hogy egy kellemesen bohém és szórakoztató előadással szolgáljon a fesztiválközönségnek. 

A Denevér a Városmajorba a Dáma Díva Művészeti Társasággal érkezett; a társulat egy igazán szórakoztató estet varázsolt az éjszakába. 


A történet sokak számára ismerős: Falke, az ügyvéd, úgy dönt, hogy megbosszulja barátja viselkedését, aki egykor jól elbánt vele. Az ominózus éjszakán denevérjelmezben berúgott, Eisenstein pedig ahelyett, hogy hazavitte volna cimboráját, kitette őt egy térre, sokak szeme elé, ahol ráadásul jól el isázott. Eisensteinnek éppen fogházbüntetését készül megkezdeni, amikor Falke elhívja egy bálba, meggyőzve őt arról, hogy ráér csak reggel jelentkezni a parancsnokságon.  Közben feleségénél felbukkan régi udvarlója, a tenor énekes, Alfréd, így a lebukás veszélye nélkül tölthetnek el együtt egy kis időt. Meglepi őket a börtönparancsnok, aki személyesen szándékozik a férjet bekísérni, de helyette a szeretőt viszi el, aki még a lebukást megelőzendő nem fedi fel kilétét. 


Falke bosszúja jól kitervelt, mert nemcsak Eisensteint hívja el Orlovszky báljába, hanem a feleségét, Rosalindát is, sőt a szobalányuk, Adél is meghívót kap. A mulatságban nemcsak jelmezt, hanem álnevet is viselnek a vendégek, így történhet meg, hogy Eisenstein egy idő után saját feleségének kezd udvarolni.

A Denevér tele van komikummal, félreértéssel, szórakozással és pompával, vagyis mindennel, amivel a publikum őszinte nevetésre bírható.


Csonka Zsuzsa nemcsak fenséges hangjával, de humorával is brillírozik Rosalinda szerepében. Szeretője, Domoszlai Sándor, mint Alfréd, operaénekesként villantja fel tehetségét. A darab egyik legviccesebb női karaktere kétségkívül a szobalány, Adél, akit Zábrádi Annamari kiválóan hoz. Egyházi Géza pedig ismét csodálatosan erős és tiszta hangjával varázsolja el a nézőket, és „bosszúszomja” is okoz pár kellemes pillanatot.

A grandiózus díszletben a pompás ruhák és Strauss fantasztikus dalai igazi felhőtlen kikapcsolódást jelentenek.

Szerző: Piros Csilla
[Fotók: Musical Galéria / Tigryss]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése