Shakespeare királynője

Szent Iván éjjelén vétek otthon ülni. Létezik-e jobb program, mint egy péntek estét eltölteni a Városmajori Szabadtéri Színpad nézőterén, elveszve egy csavaros, fordulatos, intrikákkal teli történetben? A romantika nyara elkezdődött. 

Június 24-én Bereményi Géza újraírt művének, a Shakespeare királynőjének bemutatójára került sor, mely darabhoz több jubileum is kötődik. Nemcsak Shakespeare halálának 400. évfordulóját ünnepeljük, hanem Bereményi 70. születésnapját is.

Shakespeare királynőjének (I. Erzsébet) szerepében Udvaros Dorottya látható, míg magát a „mestert”, Rátóti Zoltán alakítja. Essex grófjának, a királynő kegyeltjének és egyben legnagyobb riválisának megformálója pedig Hüse Csaba. A konfliktus: kié legyen a hatalom, maradjon-e Erzsébet kezében, vagy talán Essex grófja jobb vezető lenne Anglia trónján? A színen később feltűnik Jakab király is, akiről történelmi ismereteink alapján tudjuk, hogy majd Erzsébet nyomdokaiba lép. 

Különleges darabról van ám itt szó. Különlegessége többek között abban rejlik, hogy szereplői mind-mind, egytől-egyig igazi, hús-vér emberek, akik a valóságban is léteztek. Richard Burbage, Ben Jonson, Sir William Cecil, Francis Bacon, történelmi hűség, a színház eszközeinek megfelelően. És nem vonatkoztathatunk el a ténytől, hogy mindig a való élet adja a legjobb történeteket. 

De ne képzeljük azt, hogy csak egy valóság létezik. Ülünk a nézőtéren, és nézzük a színészeket, akik színészeket alakítanak, és minden kapcsolatukban színészkednek, nem csak akkor, amikor a színpadon állnak. Melyik lehet az igazi? Ki az igaz? 

Nehéz ezt eldönteni. „Ne lássák, hogy együtt vagyunk, legyünk látszatra ellenfelek.” Mindenki szövetkezik mindenkivel, a másik ellen, és akivel még tegnap szövetségben volt, másnap már lehet, a legnagyobb ellensége lesz. Az intrika begyűrűzik a színpadra is, a színház kiszolgáltatott szerepét jól mutatja a II. Richárd sorsának alakulása, hogy éppen van-e trónfosztási jelenet vagy kihagyják azt. Pedig micsoda jelenetről beszélünk, „én sírok benne, és velem zokog háromezer néző”. Mert a hatalomnak mindenbe van beleszólása, még a művészetbe is. A drámaíró hatalmát burkoltan az uralkodóéhoz hasonlítja: „mindkettő a távolból szemlél és irányítja az emberi sorsokat”.

„Ezen a színpadon minden  elfér”– mondja Shakespeare, és valóban. Ezen a színpadon elfér a színpad elé vetített videojáték, mellyel Essex grófja játszik a kezdőjelenetben, elfér az iPad, amivel elkészítik a tárgyalás jegyzőkönyvét, elfér a Farmville, amivel a királynő játszik, miközben Írország sorsáról döntenek. De elfér a királynőnek rendszeres időközönként beadott nyugtató injekció, elfér a csúnya beszéd („az a francia ribancos ruha” és társai, így már tudjuk, hogy miért 16 karikás a darab), és elférnek a színpad előterében lévő lefejezett, véres nyakú próbababák is. És még ha ezen első hallásra meg is ütközünk, és kapkodjuk a fejünket, hogy most mi is történik valójában, és fogalmunk sincs, hogy mi fog még történni, a végén mégis összeáll a kép.

„A színházban a sorok között olvasás már hagyomány” – a színpadon felvonultatott szimbólumrendszer és a mögöttes tartalom egészéből a lényeget már nekünk kell leszűrni. Még egy valóságot meg kell teremteni, a saját valóságunkat, amelyben a darab értelmet nyer. Ez az értelem, azt hiszem, minden embernél egy árnyalattal bár, de különbözik. A darab elkísér minket, fogja a kezünk, és még napokkal később is jönnek elő újabb mondatok és újabb gondolatok. „Általás nélkül nincs szerelem.” Vajon van még valaki, akinek ez a mondat pont azt jelenti, amit nekem?

Szerző: Köles Hajnalka

[Fotók: Gálos Samu]

A Shakespeare királynőjének további előadásai:

Augusztus 27., 28. (szombat, vasárnap) 20 óra - Városmajori Szabadtéri Színpad