2014. június 17., kedd

Mester és a tanítványok

Aki járt már a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, az visszavágyik… Aki hallgatta, és részese volt már Snétberger Ferenc virtuóz játékának, az ismét keresi az élményt.

Hónapok óta szemem előtt lebegett az időpont, és komoly izgalommal vártam június 13-át. Ezen a sminkolvasztó nyár estén a Duna ölelésében a szigeten lépett fel Snétberger Ferenc, akinek a neve mellet mindig ott áll: roma származású gitárművész – szerintem pedig tündérszármazású emberhős. Főleg, ha belegondolunk a lelkeket gyógyító zenéjének erejébe, és abba, hogyan karolta fel a kallódó roma gyerekeket. Zenésszé tette őket. A hétvégi margitszigeti este pedig, amit olyannyira vártam, egyben az ezerszínű Budapesti Nyári Fesztivál nyitókoncertje volt. A nemrégiben új külsőt kapott, részben felújított terepen nagyon vártam az esemény rangjához méltó rendezvényt, melynek programja hősünk klasszikus zenekarra komponált szerzeménye, a For My People című, roma hagyományok ihletéséből született három tételes személyes vallomás.

Az est sztárvendégeként vártuk a francia származású Michel Godard fúvós hangszeren játszó művészt és a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjait. Keller András vezette a 40 tagú Concerto Budapest zenekart.
Egy órával az előadás előtt érkeztem, fürkésztem a lassan szállingózó embereket. Mindig érdekes látni, milyen előadás milyen közönséget vonz. Most meglepően vegyes volt a kép. A magam részéről a lelkes, koncertre járó, de nem kifejezetten szakértő hallgatóságot képviselem, és megszoktam, hogy teltházasak az előadások. Hősünket a Zeneakadémián láttam utoljára.

Fotó: Kaiser Ottó

Most megérkezett a hosszú, meleg tapssal fogadott mester, Snétberger Ferenc. A hatalmas színpad feletti óriásképernyőn ötszörösére nőttek a szereplők, saját kivetítőmön mégis egy filléres gitárját pengető tizenéves fiú balladai tisztaságú játékát láttam. A hangok közti távolságok kis réseken át engedtek a lelkébe látni. Vonós hangszerek vetítik köré a zöld lombos fákat, az idilli, boldog, meseszerű tájat. A szavak elfogynak, csak érzések maradnak. Snétberger mellett múltat idéző hnagzású, kígyószerű fekete fúvós hangszerével szólal meg francia barátunk, és improvizációjával kíséri útján hősünk gondolatait. A következő szakasz tempóját apró fejmozdulatokkal követi az értő közönség. Michel Godard újabb fúvós hangszerrel is megörvendeztet, egy hatalmas tubával kezd párbeszédet. Régről ismerős, kedves snétbergeri dallamfoszlányok váltakoznak ismeretlen, de máris szeretett új részekkel.

Az est első részében Barbarics Csanádot konferálja fel Ferenc, hangjában nagy-nagy szeretettel. A tizenhárom éves Csanád gyakorlatilag össze van nőve a zongorával. Tényleg nagyon tehetséges, élvezet hallgatni. A folytatásban újabb fiatal zeneértők érkeznek, gitárverseny következik: az édes-bús roma dallamokat látható élvezettel adja át a zenekar. A darabot egyébként a roma holokauszt 50. évfordulójára komponálta maga Snétberger Ferenc.

Az est során, már a második felvonásban újabb tehetség érkezik: Danyi Csaba hegedűművész fiatalember. A nevét illik megjegyezni, hiszen a mosolyát úgysem tudjuk elfelejteni. Három ifjú gitárosával úgy játszott együtt a mester egy igen virgonc darabot, mint kotlós a csibéivel. Öröm volt látni, bele is gondoltam, hogy milyen érzés lehet a tanítványának lenni.

Fotó: Kaiser Ottó

Miután Snétberger klasszikus gitárját lecserélte jazz hangszerre, újabb különböző formációkkal örvendeztette meg rajongóit. Volt olyan, hogy egyszerre heten is muzsikáltak a színpadon. A tanítványok közül Palásti Gergő csatlakozott fagotton, Fehér Elemér klarinéton, a zenészbarátok és társak közül Oláh Tzumo Árpád zongorán, „Barcza” Horváth József  bőgőn és basszusgitáron,Toni Snétberger dobon. Igazi élményben volt részünk.

Végtelenül sajnáltam, hogy a nagyon élvezetes koncert a program csúszása miatt a BKV-val utazó közönség tömeges kiszállingózásával ért véget, jóval este 11 óra után.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése